A kutatók kifejlesztettek egy eljárást, amellyel esővízből akár 100 W/m² teljesítmény is kinyerhető – ez csupán kismértékben marad el a napelem-hatékonyságtól – de amikor közelebbről megvizsgáljuk, árnyaltabb a kép.
A Szingapúri Nemzeti Egyetem tudósai olyan új technológiát dolgoztak ki, amely esővíz és levegő keverékét használja fel áramtermelésre. A rendszer apró, szívószálhoz hasonló (kb. 30 cm hosszú, 2 mm átmérőjű) műanyag csövek segítségével vezeti a keveréket. Régebben a víz áramlása a csövekben felszíni polarizációt okozott, ami akadályozta az áramlást. Az újítás itt az, hogy légbuborékokkal megszakítják az egyenletes vízfolyást, ezzel utánozva az esőcseppek mozgását, és együtt mozgatva a töltéseket, így elektromos áram keletkezik. Sabine Hossenfelder számolt be erről videóján.
Kísérleti környezetben 80 ml víz–levegő keverék átáramoltatása egy csövön percenként kb. 0,4 mW energiát eredményezett. Négy csővel működés közben 12 LED-et sikerült működtetni, ami azt mutatja: a koncepció működőképes. Az energiaátalakítás hatékonyságát 10%-ra becsülték, vagyis a víz gravitációs energiájának ennyi része alakult át elektromossággá.
Elméletben, ha minden cső 0,4 mW-t termel, és egy négyzetméteren akár 250 000 cső is elfér, ez elméletben elérheti a 100 W/m² teljesítményt is.
Azonban a valóságban a vízszükséglet hatalmas. Ekkora teljesítményhez négyzetméterenként percenként 20 000 liter eső kellene – ami nagyjából egy kilométeres csapadékórának felel meg. Eközben a legerősebb viharok során is csak kb. 1 cm csapadék hullik óránként. Ez tehát nemcsak gyakorlatilag lehetetlen, de hatalmas infrastrukturális károkat okozna. Reálisabb feltételek mellett csak néhány cső működtethető m²-enként, ami néhány milliwattnyi energiát jelent – messze elmaradva az optimista elméleti számoktól.
Felmerülhet a kérdés: miért ne gyűjtsük össze az esővizet, és vezessük át egy mikroturbinán? Valójában ilyen rendszerek már léteznek és használatosak például tetők lefolyóiban. Ezek heves esőzés során akár több száz wattot képesek termelni 50–80 %-os hatásfokkal – jóval hatékonyabban, mint a csőrendszer.
Összességében az új megközelítés ötletes és tudományosan megalapozott, de a valóságban nem alkalmas nagy volumenű áramtermelésre. Ugyanakkor olyan alkalmazásokban lehet előnyös, ahol:
- nincs mozgó alkatrész (például hordozható szenzorokban vagy kis eszközökben),
- ipari környezetben történő folyamatos vízlecsapódás van jelen,
- a kompakt méret és mobilitás fontosabb, mint a teljesítmény,
- valamint speciális vagy távoli helyeken, ahol az egyszerűség és megbízhatóság elsődleges szempont.
Röviden: bár a módszer elméletben működik, a valóság korlátai miatt a közeljövőben aligha válthatja le a napelemeket vagy újíthatja meg az elektromos hálózatokat. Viszont kis fogyasztású, specifikus felhasználások esetén lehet helye – különösen, ha az egyszerűség és tartósság számít.
Forrás: Rakéta, 2025. május 14.
